Nyugtatókat szedünk ahelyett, hogy megismernénk idegességünk valódi okát, és azt szüntetnénk meg. Ez nem csak azért lehet problémás, mert teletömjük a szervezetünket olyan kemikáliákkal, amelyekre nem feltétlenül van szükségünk – és majd a mellékhatásokat kell gyógyítgatnunk-, hanem azért is, mert vannak olyan érzések – a düh, a félelem, az aggodalom és a frusztráció -, amelyek valami fontos üzenetet hordoznak nekünk. Jeleznek valamit. Gyakran arra utalnak, hogy saját funkcionalitásunk nem tud kiteljesedni. Esetleg arra világítanak rá, hogy nem úgy működünk épp, ahogy a szívünk diktálná, vagy belső lényünk, lelkünk szeretné, márpedig érdemes lenne hallgatni rá.
Félünk a konfliktusoktól
Sokszor nem merjük vállalni a konfliktusokat, pedig valójában minden konfliktus előrébb vihetne minket, amennyiben szembe néznénk vele, hogy mi is a valódi oka. Ha hagynánk, hogy érezzük a dolgok súlyát, a fájdalmas érzelmek megélése és megértése segítene helyes döntést hozni. A legtöbb cselekedetünkre közvetlen hatással van az elme- és lelkiállapotunk, mégis ez az a terület, amivel a legkevesebbet foglalkozunk.
Gyakran érezzük azt, hogy egy meghozott döntés, egy elkövetett cselekedett mintha nem is a mi választásunk lenne? Sodródunk azzal, ami körül vesz, és próbálunk beletörődni? Ennek az egyik jelentős oka vajon nem lehet az, hogy a mindennapjainkban a legtöbbször arra kérnek minket, hogy fojtsuk el érzelmeinket? A szüleink, a barátaink, tanáraink, kollégáink, még a szeretteink is azt sugallják, hogy nem kíváncsiak lelki vívódásainkra? Illik-e egyáltalán kiabálni, veszekedni? Hogyan fejezzük ki, ha mégis megéljük heves érzelmeinket?
Fontos, hogy ne okozzunk kellemetlenséget a környezetünknek. Azonban a megfeleléskényszer, a reakcióktól és a változásoktól való félelem, a jövő bizonytalanságának nyomása vajon nem lök-e el a kívánt jövőtől minket? Hiszen hogyan is érhetnénk oda, ha nem tudjuk vagy nem fejtjük ki azt, amire szükségünk van? Honnan tudhatná a párunk, hogy változásra van szükségünk vagy a főnökünk, hogy utálatos a munkánk, ha ezt soha nem adjuk a tudtukra? Vajon azért nem tesszük, mert nem merjük, vagy még magunk sem értettük meg, hogy ez annyira fontos nekünk, hogy már fizikai tüneteket produkál a probléma a szervezetünkben?
Mit lehet tenni?
A kulturált emberi viselkedés és a higgadt, érthető kommunikációra való törekvés egyértelműen elősegíti az emberek együttműködését, problémakezelését. Azonban sokszor öntenek el minket olyan érzelmek, amelyek ezt megnehezítik. Hogyan lehetne akkor az érzelmek elfojtása nélkül hasznosítani például a düh érzelmet?
A TV reklámok, a barátok, a munkatársak természetes és szintetikus nyugtatókra, altatókra buzdítanak bennünket, amennyiben érzelmi állapotunkat nem tudjuk kellőképpen kontrollálni. Azonban, ha elménk és érzelmeink hullámzását ki is simítjuk fizikai beavatkozással, alvásunkat pedig garantáljuk a szervezetünk „szedálásával”, azzal az aprócska ténnyel talán nem számolunk, hogy mindez a problémára – ami miatt a zavart mentális állapot kialakult -, nem 100%-os megoldás. Az érzelmek és saját akarat elnyomása miatt kialakult életmód és folyamatos önképzavar végül emésztési problémákhoz, migrénhez, ízületi fájdalmakhoz vagy rákhoz vezethet, pedig lehetett volna más irányba is menni. De ki mutatja meg ezt a másik irányt?
Nincs időnk! Olyan gyorsan kell élnünk, olyan fontos pozíciókat töltünk be nap mint nap, hogy nincs időnk megállni és azon gondolkodni, hogy vajon a megfelelő irányban haladunk-e, úgy élünk-e ahogyan szeretnénk, és azt csináljuk-e, amivel teljes mértékben felvállaltan azonosulni tudunk. Ezen kérdések megválaszolása egy komoly üzleti folyamat során talán nem tűnik fontosnak, de amikor a munkavállaló a betegsége miatt fogja „cserben hagyni” munkáltatóját, mert nem tud megjelenni egy fontos tárgyaláson, vagy zavart érzelmi állapotban hibázik, akkor mégis esélyünk nyílik arra, hogy szembe nézzünk a valósággal. A világ viszont rohan tovább. Úgy tűnik, manapság ez a dolga.
Véleményünk szerint az embernek nem érdemes elvárnia embertársaitól, hogy feltétlenül tekintettel legyenek arra, ami számára fontos. Mindenkinek kötelessége és felelőssége saját magát megismernie, megértenie és érdekeiért kiállnia. Ha így tennénk, jobban tudnánk egymáshoz is alkalmazkodni, mert végre tudnánk, hogy mihez alkalmazkodjunk.
A munka világában a kiszámíthatóság a gazdasági egyensúly alapja. Egy probléma vagy akadály elhárítása során érdemes feltárni a gyökérokokat is, hogy a jelenség ne forduljon elő többet. Az ok-okozati összefüggések feltérképezése akár más hibákat is feltárhat, amellyel megelőzhetők egyéb negatív események is. Ha egy munkavállaló nem érzi jól magát a munkaviszonyában, az nem fog javulni csak attól, mert megkérjük rá. Érdemesebb lenne megvizsgálni, hogy a munkáltató mindent megtesz-e a munkavállaló érdekében, hogy az a munka jól elvégezhető legyen. Azonban azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy vajon a megfelelő munkavállalót választottuk-e ki a feladatra. Elképzelhető, hogy sem képességeihez, sem személyiségeihez nem passzolnak a feladatok.
Az őszinte vizsgálódás ugyanolyan fontos egy gazdasági szervezetben, mint egy emberi szervezetben. A probléma tüneteit kezelni úgy érdemes, hogy megtudjuk az okokat is. Nyugtatót vagy altatót csak addig érdemes alkalmazni, amíg úgy érezzük, nem tudunk a problémánk valós forrásával szembenézni. Gyakran csak nincs rá időnk vagy nem tudjuk, hogy lehetnek olyan okok, melyekre még nem gondoltunk.
Egy probléma megoldását soha nem lehet meglátni azon a szinten, amelyen keletkezett. A tünetek további előfordulását nem lehet végleg megszüntetni ott, ahol a tünetek keletkeztek. Ha egyszer engedsz az érzelmeidnek, aztán időt szánsz rá, hogy felfogd, amit érzel, és megértsd, hogy mi történt veled, a dolgok elkezdenek másképpen alakulni benned és körülötted. A szabadság nem az elnyomásban rejlik, a megkönnyebbülést sokszor nem a csend hozza el.
Purkald Kriszta
