Szerző: Purkald Kriszta

Sokan megköveznének talán azért a mondatért, amit ide mindjárt leírok, de én bárkivel szívesen vitába szállok a témát illetően:

Meggyőződésem – és ezt tapasztalom a kutatásaim és az emberekkel való foglalkozásaim kapcsán is -, hogy az a szó, hogy lusta teljesen feleslegesen félrevezető szó, és szerintem nem is létezik ez az „ember kategória”.

Szerintem a lusta szót azok találták ki, akiket nem érdekel, hogy valamit miért nem akarunk csinálni. Akik simán csak „lelustáznak” téged, nem veszik a fáradtságot ahhoz, hogy kiderítsék, hogy miért nem megy az a tevékenység neked, amit tenned kellene. Ok, lehet, hogy nincs idejük erre, vagy nincs türelmük ahhoz, hogy olyan evidens dolgokkal kapcsolatban, mint a tanulás, a mosogatás, a rendrakás vagy az általad elvállalt munka elvégzése, beszélgetéseket folytassanak veled a lelki nehézségeid feltárásáról, de szerintem kellene. Lehet, hogy nem nekik kellene ezt megtenniük veled, de valakinek igen.

Miért nem vagy lusta?

A lustaság nem egy életmód – bár sokan ezt hiszik -, hanem egy lelkiállapot kivetülése, és valahogy el kellett nevezni ezt a jelenséget. Amikor az emberek valamit nem értenek, akkor adnak neki valamilyen nevet, hogy legalább mutogatni lehessen más emberekre, hogy ők olyanok. Aztán tudósok, elemzők, filozófusok – akik időt szánnak a megfigyelésekre – levonnak sokszáz vagy sok ezer megfigyelésből származó következtetéseket, hogy ezt a bizonyos, érthetetlen jelenséget jobban megértsék, megismerjék, és akárhogy is, de kezelni tudják. Ez a fejlődés útja, nem kétséges. Csupán annyi problémám van ezekkel a folyamatokkal, hogy már az elején elrontjuk, ha leragadunk ott, hogy feltételezzük, hogy emberek bizonyos dolgokat csak úgy „nem akarás” miatt nem tesznek meg. Az igaz, hogy nem akarod megcsinálni azt a tevékenységet, amely elmulasztása kapcsán téged lustának titulálnak, de sokkal érdekesebb ennek az oka, mint az, hogy elnevezzünk téged lustának.

Akkor mégis mit jelent az, hogy lusta?

A lustaság tehát szerintem egy állapot miatt mutatkozó jelenség, és kezelhető. Sőt, nem csak, hogy kezelhető, hanem egy nagyon fontos jelzés! Jelzés egy elakadásra, és ez az izgalmas! Ez az, amivel foglalkozni érdemes.

Több száz embert motiváltam már olyan tevékenységekre, amelyre szükségük volt a munkájuk sikeresebb elvégzéséhez vagy az életükben való továbblépéshez. Ha csak annyit mondtam volna nekik, hogy „Haver, ne légy már ilyen lusta!” – ezzel nem motiváltam volna őket. Ez egy támadás a személy felé, amikor azt mondod neki, hogy lusta. Hiszen ez egy negatív jelző, és ezzel kijelented, hogy ő képtelen valamit megcsinálni, amiért gyorsan el is ítéled, és meg is ítéled, mert őt „rossz”-nak állítod be. És ezután elkeseredik, elkedvetlenedik, talán még dühös is lesz, némiképp tiltakozó, ellenálló, de biztos, hogy még motiválatlanabb is lesz, sőt, már a nyomás kényszere alá is helyezed, és ha van benne megfelelési kényszer, akkor még frusztrált is lesz. Egyetlen szótól? Igen. Tehát elértük a célunkat, ami az lett volna, hogy rávegyük a személyt arra, hogy megcsinálja az el nem végzett feladatokat? Biztos, hogy nem. Lehet, hogy a fenyegetés hatására mégis majd belekezd a tevékenységbe, de szenvedésnek érzi majd, és a minősége sem lesz igazán szuper annak, amit csinál.

Ha tehát valaki szerinted lusta, vagy ha te magadról ezt hiszed, esetleg ezt mondják neked rólad, akkor vizsgáljuk meg, hogy miért nem akarod csinálni azt, amit elvileg kellene. És rögtön itt álljunk is meg, hogy mi az, amit csinálni KELL. A „kell” szó egy veszélyes dolog, mert 10 emberből 9 és fél embernél ez a szó dacot vált ki (akkor is, ha ezt nem vallja be). Nem szeretjük ezt a szót, ezt az érzést. Miért? Mert úgy érezzük, hogy ha valamit csinálni kell, akkor annak elmulasztása bizonyára kárt okoz majd nekünk. Az esetleges veszteségtől pedig félni kezdünk. Tizedmásodpercek alatt zajlik le ez az érzelmi hullám bennünk, de gyakorlatilag félelemmel telik meg az agyunk és ezáltal a testünk is, és némi frusztrációt is érzünk: Mi lesz, ha nem sikerül? Azon kívül, hogy ez önmagában is rossz, mivel negatív érzéseket érzünk, még nagyobb baj, hogy ilyen lelki és testi állapotban bénábbak is leszünk. A pohár kieshet a kezünkből, a szerszámokat nem pontosan használjuk, a papír összegyűrődik vagy elszakad, a billentyűket félreütjük, az ügyféllel esetleg türelmetlenebbül beszélünk stb.

A tanulás közben érzett „kell” érzés pedig blokkokat képez a memorizáló folyamatokban, így kétszer-háromszor vagy akár tízszer is el kell olvasni a tananyagot ahhoz, hogy megértsük és megjegyezzük.

A lustaságnak hívott jelenség akkor következik be, ha valamit nem akarsz megcsinálni, ennek pedig számtalan oka lehet. Nem érted, hogy miért van rá szükséged vagy félsz attól, hogy meg tudod-e csinálni.

A félelem életünk legerősebb és legtöbbször előforduló blokkolója.  Nem kezdünk bele abba, ami balul is elsülhet. A nem megértésből keletkezik egyébként az is, hogy valamit nem tudunk jól megcsinálni. Tehát nem vagy lusta, csupán félsz attól, amit nem csinálsz meg, vagy nem gondolod végig, hogy miért van erre szükséged, vagy végig gondolod, de valójában úgy érzed, nincs is szükséged erre. Nem vagy lusta, teljesen normális ember vagy, aki éppúgy keresi a hasznosságot, mint mindenki más. Próbáld meg tehát megtalálni a céljaidhoz vezető tevékenységben a hasznosságot! Hogyan? Erről már egy másik cikkben mesélek.

Purkald Kriszta

Még több gondolat olvasása Krisztától

Nyugtatókat szedünk ahelyett, hogy megismernénk idegességünk valódi okát, és azt szüntetnénk meg. Ez nem csak azért lehet problémás, mert teletömjük a szervezetünket olyan kemikáliákkal, amelyekre nem feltétlenül van szükségünk – és majd a mellékhatásokat kell gyógyítgatnunk-, hanem azért is, mert vannak olyan érzések – a düh, a félelem, az aggodalom és a frusztráció -, amelyek valami fontos üzenetet hordoznak nekünk. Jeleznek valamit. Gyakran arra utalnak, hogy saját funkcionalitásunk nem tud kiteljesedni. Esetleg arra világítanak rá, hogy nem úgy működünk épp, ahogy a szívünk diktálná, vagy belső lényünk, lelkünk szeretné, márpedig érdemes lenne hallgatni rá.

Félünk a konfliktusoktól

Sokszor nem merjük vállalni a konfliktusokat, pedig valójában minden konfliktus előrébb vihetne minket, amennyiben szembe néznénk vele, hogy mi is a valódi oka. Ha hagynánk, hogy érezzük a dolgok súlyát, a fájdalmas érzelmek megélése és megértése segítene helyes döntést hozni. A legtöbb cselekedetünkre közvetlen hatással van az elme- és lelkiállapotunk, mégis ez az a terület, amivel a legkevesebbet foglalkozunk.

Gyakran érezzük azt, hogy egy meghozott döntés, egy elkövetett cselekedett mintha nem is a mi választásunk lenne? Sodródunk azzal, ami körül vesz, és próbálunk beletörődni? Ennek az egyik jelentős oka vajon nem lehet az, hogy a mindennapjainkban a legtöbbször arra kérnek minket, hogy fojtsuk el érzelmeinket? A szüleink, a barátaink, tanáraink, kollégáink, még a szeretteink is azt sugallják, hogy nem kíváncsiak lelki vívódásainkra? Illik-e egyáltalán kiabálni, veszekedni? Hogyan fejezzük ki, ha mégis megéljük heves érzelmeinket?

Fontos, hogy ne okozzunk kellemetlenséget a környezetünknek. Azonban a megfeleléskényszer, a reakcióktól és a változásoktól való félelem, a jövő bizonytalanságának nyomása vajon nem lök-e el a kívánt jövőtől minket? Hiszen hogyan is érhetnénk oda, ha nem tudjuk vagy nem fejtjük ki azt, amire szükségünk van? Honnan tudhatná a párunk, hogy változásra van szükségünk vagy a főnökünk, hogy utálatos a munkánk, ha ezt soha nem adjuk a tudtukra? Vajon azért nem tesszük, mert nem merjük, vagy még magunk sem értettük meg, hogy ez annyira fontos nekünk, hogy már fizikai tüneteket produkál a probléma a szervezetünkben?

Mit lehet tenni?

A kulturált emberi viselkedés és a higgadt, érthető kommunikációra való törekvés egyértelműen elősegíti az emberek együttműködését, problémakezelését. Azonban sokszor öntenek el minket olyan érzelmek, amelyek ezt megnehezítik. Hogyan lehetne akkor az érzelmek elfojtása nélkül hasznosítani például a düh érzelmet?

A TV reklámok, a barátok, a munkatársak természetes és szintetikus nyugtatókra, altatókra buzdítanak bennünket, amennyiben érzelmi állapotunkat nem tudjuk kellőképpen kontrollálni. Azonban, ha elménk és érzelmeink hullámzását ki is simítjuk fizikai beavatkozással, alvásunkat pedig garantáljuk a szervezetünk „szedálásával”, azzal az aprócska ténnyel talán nem számolunk, hogy mindez a problémára – ami miatt a zavart mentális állapot kialakult -, nem 100%-os megoldás. Az érzelmek és saját akarat elnyomása miatt kialakult életmód és folyamatos önképzavar végül emésztési problémákhoz, migrénhez, ízületi fájdalmakhoz vagy rákhoz vezethet, pedig lehetett volna más irányba is menni. De ki mutatja meg ezt a másik irányt?

Nincs időnk! Olyan gyorsan kell élnünk, olyan fontos pozíciókat töltünk be nap mint nap, hogy nincs időnk megállni és azon gondolkodni, hogy vajon a megfelelő irányban haladunk-e, úgy élünk-e ahogyan szeretnénk, és azt csináljuk-e, amivel teljes mértékben felvállaltan azonosulni tudunk. Ezen kérdések megválaszolása egy komoly üzleti folyamat során talán nem tűnik fontosnak, de amikor a munkavállaló a betegsége miatt fogja „cserben hagyni” munkáltatóját, mert nem tud megjelenni egy fontos tárgyaláson, vagy zavart érzelmi állapotban hibázik, akkor mégis esélyünk nyílik arra, hogy szembe nézzünk a valósággal. A világ viszont rohan tovább. Úgy tűnik, manapság ez a dolga.

Véleményünk szerint az embernek nem érdemes elvárnia embertársaitól, hogy feltétlenül tekintettel legyenek arra, ami számára fontos. Mindenkinek kötelessége és felelőssége saját magát megismernie, megértenie és érdekeiért kiállnia. Ha így tennénk, jobban tudnánk egymáshoz is alkalmazkodni, mert végre tudnánk, hogy mihez alkalmazkodjunk.

A munka világában a kiszámíthatóság a gazdasági egyensúly alapja. Egy probléma vagy akadály elhárítása során érdemes feltárni a gyökérokokat is, hogy a jelenség ne forduljon elő többet. Az ok-okozati összefüggések feltérképezése akár más hibákat is feltárhat, amellyel megelőzhetők egyéb negatív események is. Ha egy munkavállaló nem érzi jól magát a munkaviszonyában, az nem fog javulni csak attól, mert megkérjük rá. Érdemesebb lenne megvizsgálni, hogy a munkáltató mindent megtesz-e a munkavállaló érdekében, hogy az a munka jól elvégezhető legyen. Azonban azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy vajon a megfelelő munkavállalót választottuk-e ki a feladatra. Elképzelhető, hogy sem képességeihez, sem személyiségeihez nem passzolnak a feladatok.

Az őszinte vizsgálódás ugyanolyan fontos egy gazdasági szervezetben, mint egy emberi szervezetben. A probléma tüneteit kezelni úgy érdemes, hogy megtudjuk az okokat is. Nyugtatót vagy altatót csak addig érdemes alkalmazni, amíg úgy érezzük, nem tudunk a problémánk valós forrásával szembenézni. Gyakran csak nincs rá időnk vagy nem tudjuk, hogy lehetnek olyan okok, melyekre még nem gondoltunk.

Egy probléma megoldását soha nem lehet meglátni azon a szinten, amelyen keletkezett. A tünetek további előfordulását nem lehet végleg megszüntetni ott, ahol a tünetek keletkeztek. Ha egyszer engedsz az érzelmeidnek, aztán időt szánsz rá, hogy felfogd, amit érzel, és megértsd, hogy mi történt veled, a dolgok elkezdenek másképpen alakulni benned és körülötted. A szabadság nem az elnyomásban rejlik, a megkönnyebbülést sokszor nem a csend hozza el.

Purkald Kriszta

Még több gondolat olvasása Krisztától