Van az az unalmas – egyesek szerint üres – sztereotip mondat, hogy: Minden ember más. De én minden nap úgy fekszem le aludni, hogy ezt a mondatot senki nem tudja megcáfolni. És engem ez nem zavar. Sőt! Szerintem ez csodálatos jellegzetessége az élővilágunknak. Hiszem, hogy minden élőlény is más, nem csak az emberek. Ez a végtelen szépsége.
Érdekes, és hasznos is, hogy nincs két egyforma ember. Teljes mértékben képtelenség, hogy egyforma testtel, lélekkel és gondolkodással létezzünk. Ezt tudományos, vallásos és spirituális elméletekkel is meg lehet magyarázni, egyébként pedig egyszerűen csak észrevenni kell.
Miért olyan nehéz elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák?
Ezen évek óta gondolkodom már, és azt hiszem, minden egyes nappal többet tudok erről. Csupán csak azért, mert figyelek. Azt látom, hogy bár a másság furcsaságát a többiek bámulása közben érzékelve firtatjuk, az oka annak a jelenségnek, hogy nem tudjuk elfogadni mások másságát, valójában saját magunkban keresendő. Azt tapasztalom, hogy a mások másságának elfogadása ijesztő és bizonytalan folyamat olyan emberek számára, akik nem akarnak magukkal foglalkozni, mert nem igazán szeretik saját magukat, és nem is értik, nem ismerik saját magukat. Miért?
Talán azért, mert a másság onnantól lehet zavaró, hogy nem értjük meg, és nem tudunk vele mit kezdeni. Tehát azt nem tudjuk, hogyan reagáljunk rá úgy, hogy bennünk ne okozzon zavart, felháborodást, félelmet vagy undort. Csakhogy ez nem más emberektől függ, hanem saját stabilitásunktól. Senki sem kérte, hogy ítéljük meg a másik embert. Ha nem erőltetik ránk mások azon szokásaikat, gondolkodásukat, amely nekünk idegen, akkor mi közünk lenne a másságukhoz? Csupán félelemből és frusztráltságból ítélkezünk, ez egy védelmi mechanizmus. Összehasonlítjuk magunkat a másik emberrel, hogy valahogyan többet tudjunk meg magunkról, miközben nem is figyelünk magunkra, csak bámulunk kifelé, mutogatunk, és inkább nem értünk, minthogy figyeljünk és értelmezünk. Védekezünk akkor is, ha senki sem támad.
Nem állítom azt, hogy mindenkivel együtt akarnék élni, hogy bizonyos látványok, jelenségek nem riasztanak el vagy nem takarom el az 5 éves kisfiam elől, hiszen még nem készült fel a világ minden részletére. De bántani valakit, mert más? Haragudni valakire, mert nem értem, hogy ő miért olyan? Ez a borzasztó a világban, hogy folyton meg akarnánk mondani más embereknek, hogy ők hogyan éljenek… És egyesek még azt is hazudják, hogy szeretnek téged, miközben a valóságodat, a másságodat nem akarják vagy nem tudják elfogadni? Akkor kit szeretnek? Ez védekezés volna? A saját határainkat érdemes meghúzni, ezzel egyetértek. De az élni és élni hagyni elvben én is benne vagyok. Ha én nem hagyom élni a másik embert, ő tőle hogyan várhatom el, hogy engem élni hagyjon?!
Szívfacsaró és riasztó a világ, amely a gondolat, szólás és cselekedet szabadságáért küzd, miközben kategóriákba darálja az emberiséget. Azt a zseniális csodát, amelynek minden egyes egyede más?! Kategóriákba csak azért, hogy jobban tudja kezelni őket, és ez torzítja azt a különbözőségi egyveleget, amely miatt létezhet egyáltalán, hogy a civilizációnk fejlődése folyamatos és sohasem áll meg. Ha mindenki ugyanolyan lenne, ugyanúgy gondolkodna, egyszer csak kihalna az emberiség… Ha csak félünk, azt kívánom, hogy jussunk közelebb magunkhoz, értsük meg a saját másságunkat, és ezután már az ő mássága sem lesz „más”. (Talán…)
A következmények
Márpedig te olyan vagy, amilyen vagy. Ezt te is tudod. Tudod és érzed legbelül, hogy milyen vagy, és természetes, hogy olyan közegekben szeretsz lenni, ahol ezt elfogadják, ahol téged szeretnek. Ezért oda mész. Bármire képesek vagyunk a szeretetért! Lopunk, csalunk, hazudunk, drogozunk, gúnyolódunk, hangoskodunk, verekszünk, kiközösítünk másokat, megteszünk illegális, perverz vagy felháborító dolgokat is, ha a falka hangja ezt kéri. Elhagyjuk a szülői házat, a felekezetet, a baráti kört, az iskolát, a munkahelyet, bármi jöhet, csak minket ne közösítsen ki az a banda, ahol végre elfogadtak minket. És aztán, amikor mutogatnak ránk a család vagy a barátaink elítélően, kinek jut eszébe, hogy nem hagytuk volna el őket, ha hajlandóak lettek volna minket elfogadni… ? Kinek jut eszébe, hogy nem keveredtünk volna „bűnös cselekedetekbe”, ha elfogadott volna minket a saját közegünk?
Ne higgye senki, hogy az embereket olyan könnyen lehet mozgatni, mint a bábukat a sakktáblán. Lehet, hogy egy ideig úgy tűnik, hatással vagy rá, irányíthatod, de aztán egyszer kibújik belőle a saját lénye.
Hogyan szeresselek?
Az igazi szeretet azt a lényt szereti, aki vagy. A hibáiddal, a másságoddal együtt. Egyébként is, a hiba mitől válik hibává? Megint egy felesleges kategória. Valamit csak akkor lehet hibának nevezni, ha van egy cél, ahova el akar jutni az egyén, de nem sikerül, ekkor megállapítható, hogy bizonyos cselekedetek, lépések, viselkedés stb., helytelenek a célhoz vezető úton. De ha nem ismerjük a te célodat? Hogyan nevezhetünk bármit is hibának, amit teszel vagy tettél? Oka volt a cselekedetednek, és engem ez sokkal jobban érdekel. Mert ha hazudsz, lopsz, csalsz, másokat bántasz, akkor valaki téged bántott. Valamiért nem hiszel magadban, hogy másként is lehetne élned és a céljaidat elérned. Nem hibás vagy, hanem áldozata valamilyen jelenségnek az életedben. A bűnözés oka a legtöbbször félelem. Az identitás különbség, a különcség, a személyiségzavar, a „zseni-jelenség”, az introvertáltság, az extrovertáltság, a hangosság, a csendesség, és sorolhatnám mág… pedig nem bűn! Ezer dolog lehet a hátterében mindenféle másságnak, amit csak akkor láthatsz, ha megnyílik neked az az ember, akiről szó van.
A jó és rossz tulajdonságok sem feketék és fehérek. Az egyik ember imádja benned azt, amit egy másik utál. Nincs abszolút jó vagy rossz tulajdonság. Ezek minősítő szavak, a minősítéshez pedig szempont rendszer szükséges. Légy tehát önmagad, majd utána kiderül, ki szeret téged és ki nem. Tudom, ez ijesztő, mert szeretnéd, ha mindenki szeretne vagy ha pont ő, akit te is szeretsz. De hidd el, ezt nem lehet erőltetni, és a hamis szeretet rosszabb, mint a nyílt gyűlölet. Megérdemled az igazi és valódi szeretetet, de ha nem mutatod meg, hogy ki vagy, akkor ezt soha nem fogod megkapni.
Purkald Kriszta
)